Lorelai Gilmore

Teljes név: Lorelai Victoria Gilmore
Becenév: Lor, vagy amit rám aggatsz
Kor:39 éves
Születési év, hely: 1959. március 16
Foglalkozás: saját szállót vezetek
Családi állapot: kapcsolatban, eljegyezve - Luke Danes által
Apa, anya:Apa: Richard Gilmore, anya: Emily Gilmore
Testvérek: nincsen, egyke vagyok
Egyéb hozzátartozó:Van egy lányom, akit 16 éves koromban szűltem, őt is Lorelainak hívják, de mi általában csak Rorynak becézzük.


Személyisége: Pörgős, örök vidám nő, aki bármikor kapható egy jó kis bulira. Barátságos, hűséges és a legjobb barátnője a lánya, Rory is egyben. Nyílt természete lévén mindenkivel hamar megtalálja a közös hangot. Aki ismeri a természetét, és a legtöbbjük még jóban is van vele. Ha viszont az igazáról van szó, nagyon meggyőző tud lenni, képes bármire, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét. Rengeteg pasival járt az évek során, többször tévedett is a Nagy Őt illetően, de mostmár biztos magában és tudja, hogy számára az igazi mindig LUKE DANES marad.
Külső:Ígéző barna szemek, hoszú haj, amit általában kiengedve visel, csinos testalkat, fiatalos stílus.
Szeret:A lányát, mindenek felett! Továbbá szereti még a munkáját és a barátait, elsősorban Sukyt, akivel évek óta töretlen a viszonyuk.
Nem szeret: Az utálatos embereket, a szülei rossz szokásait(a pénteki vacsorákkal együtt), és a kisebb rákcsálókat!
Céljai az életben: Hogy mindig azt tudja csinálni, amit szeret.
Titkai: Nincsenek, képtelen titkok tartani.
Különleges ismertető jel: A mosolya, illetve a magassarkú, ami sosem hiányozhat a lábáról.
Play by:Lauren Graham

Hihetetlenül hosszú időbe telt, míg meg tudtam szólalni. Azokban a pillanatokban, úgy éreztem mintha ezer meg ezer pillangó jelenne meg és repdesne egyszerre a hasamban, madarat lehetett volna fogatni velem ott, akkor abban a szituációban. Egész életemben erről a pillanatról álmodoztam. Már kiskoromban is elképzeltem, hogy milyen lesz számomra a Nagy Nap, mikor megkérik a kezemet. De végül balul sült el a dolog és a gyűrűhúzás kimaradt az életemből és átvette a helyét a terhesség. Soha, de soha nem bántam meg, hogy kihordtam Roryt, csak hát így visszamenőleg rájöttem, hogy Chrissel kicsit elsiettük a dolgokat. Szerettük egymást, a sok vita ellenére, de mégis a dolgoknak egészen máshogy kellett volna történnie. Ehelyett most itt állok a nappalim közepén, ezer wattos mosollyal az arcomon, amint az előttem térdelő Luke-ot nézem. - Hozzám jössz feleségül? - hangzott a nekem címzett kérdése. Hangjából csak úgy áradt a boldogság, ahogyan a mosolyából és a szemeiből is ugyanezt lehetett kiolvasni. Szememben könnyek jelennek meg a mérhetetlen nagyságú örömtől és az iránta érzett szerelmemből fakadóan, miközben a tökéletes válaszon töröm a fejemet. Luke arca már-már verejtékezett az izgalomtól és a várakozástól, amin ha más helyzetben lennénk nevetni tudnék. De most, egészen más dolog jut eszembe erről az arcról. Talán ez lehetne az eddigi legromantikusabb pillanat kettőnk között... Ki hitte volna, hogy egyszer a város leghíresebb kávézójának a tulaja meg fogja kérni az ÉN, Lorelai Gilmore kezét.
Elégedett sóhaj hagyja el a számat, miközben kimondom a varázslatos szót: - I-G-E-N - betűzöm, mert annyira izgatott lettem, hogy képtelen lennék egyben kimondani. A mosoly szélesebbé vált az arcomon, miközben felhúzta az ujjamra a gyűrűt, majd felállt és megcsókolt. Azonnal visszacsókoltam, majd egy pillanatra elváltam az ajkaitól, hogy elmondhassam amit szeretnék. - Örökkön örökké - suttogtam az ajkára, majd csókolni kezdtem, ahogyan azelőtt még soha. Az eljegyzési ünnepünk alkalmából Rory hazatért New Yorkból Jess oldalán, hogy segíthessen a szervezésben. Megérkezése utána rögtön a nappaliban beszélgetni kezdtünk, ekkor tudtam meg azt is, hogy újra együtt van Jessel. Engem az jobban aggasztott, hogy csak most mondta el, mint az, hogy pont vele jött össze.